Percze Sándor vagyok. Gyerekkorom óta - amióta csak emlékszem rá - vizslák voltak körülöttem. Édesapám vadászott. Így az udvarunkban sok német vizsla megfordult. Érdeklődésem a vizslák tanítása iránt 9-10 éves koromban kezdődött igazán, amikor megismertem a nicki gátőrt, Farkas Jóska bácsit és kitűnő magyar vizsláját, Apródot. Az egész vadásztársaságban nem volt senkinek olyan jól és megbízhatóan dolgozó, tudatosan nevelt kutyája, mint neki. Szüleim nagy nehezen beleegyeztek, hogy az akkor nálunk élő német fürjészeb mellé, haza hozzak egy német vizsla kölyköt. Így lett Rex (egy drótszőrű kan és egy rövidszőrű szuka keresztezéséből) az első kutyám, akit Apuval együtt neveltünk. Született tehetség volt, hozzá foghatót eddig csak nagyon keveset láttam. Csak egy példa a fizikai teljesítőképességéről: a falutól 6 km-re kezdődő hajtóvadászatra kihúzott kerékpáron úgy, hogy egyet nem kellett pedáloznom. Végighajtotta a napot, délután pedig hazavontatott.
Vadászattal és vizsla tanítással a vadászetika akkori mélyrepülése miatti rossz élmények hatására sokáig nem foglalkoztam, egyetemi tanulmányaim pedig Budapestre vezettek. 
Csak 24 éves koromban, amikor újra kertes házba költöztem ébredt fel bennem a vizsla iránti vágy. A magyar vizsla iránti vonzalom az öreg Apród óta élt bennem. Így vettem meg első kutyámat Csepregi-Vadász Górét, akinek a nagy példakép iránti tiszteletből az Apród nevet adtam. Vele mentem keresztül a kezdő vizslás minden buktatóján. Tanításában tenyésztője, ifj. Mayer Bertalan és egy kedves szlovákiai vizslás Varga Ferenc nagyon sokat segítettek. Az élet úgy hozta, hogy 2002-ben több éves külföldi ösztöndíjat kaptam, ahová Apródot semmiképp nem tudtam magammal vinni. Ezért feleségemmel úgy döntöttünk, hogy Varga Feri bácsinak ajándékozzuk. Ő vizsgáztatta le és vadászik vele a mai napig.
A németországban eltöltött négy évnek nem volt egyetlen olyan napja, amikor ne gondoltam volna a kutyára. Szakkönyveket olvastam a 
vadászkutyák neveléséről, a kutyák viselkedéséről és pszichológiájáról. Időközben megismerkedtem Csizmaziáné Varga Katalinnal, a Vadászfai kennel tulajdonosával, akinek kutyái Apród felmenőit adták. Az ismerettségből barátság lett. A barátság egyik gyümölcse pedig Vadászfai Fricska. Katival nagyon sokat beszélgettünk arról, milyen kutyát szeretnék: temperamentumos, gyors, kitartó, fáradhatatlan, ígéretes munkakutyát, mellyel a kiállításokon is büszkén meg lehet jelenni. Így választotta ki azt a párosítást, amelyből egy ilyen kvalitású vizslát remélhettünk. 2006. október 2-án megszületett Vadászfai Eszes és Jumbo z Pufiho Parku alma. Kati már a 4-5 hét körül mondta: Sanci megvan, melyiket szánom neked. Így került hozzánk Fricska és úgy tűnik mindenben beváltja a tenyésztői és tulajdonosi reményeket.
Hozzászólások (0)
Bejelentkezéshez kattints ide, ha még nem regisztráltál, regisztrálj!